Szentistvántelepi Általános Iskola | 2011 Budakalász, Martinovics u. 9.

Határtalanul pályázatok

Határtalanul kirándulás a Délvidéken



Május 9-12 között délvidéki kiránduláson vehetett részt a hetedik évfolyam a Határtalanul pályázat segítségével. A 48 diák 5 tanár kíséretében látogatta meg a Délvidék természeti értékeit és történelmi emlékeit.

Az első napon a Palicsi-tó szecessziós villái közt sétálgattunk, majd a zentai csata emlékhelyén elevenítettük fel a helyhez köthető magyar történelmi eseményeket.

Jártunk Adán iskolalátogatáson, ahol szívélyes fogadtatásban volt részünk. Itt az épület bemutatása után rövid kémiai bemutató és közös kísérletezés következett, majd a gyerekek a sportpályán fociztak és kosárlabdáztak a helyi hetedikesekkel. Átadtuk adományainkat, amiket a gyerekeink és családjaik, kollégáink gyűjtöttek össze (magyar nyelvű könyvek, társas- és készségfejlesztő játékok, labdák). Ezután meglátogattuk a csodálatos Aracsi Pusztatemplomot, ami mindenkit elvarázsolt. Este kűrtőskalácsot sütöttünk, majd egy fergeteges táncházban tanultunk moldvai táncokat.

Kirándulásunkat a Fruska Gora Nemzeti Parkban folytattuk, ahol egy ortodox monostort és a Redneki várat látogattuk meg. A Péterváradi Erődben, Újvidéken és a csodálatos Szabadkán is jártunk.

Túránkat a kelebiai méneslátogatással zártuk. Nagyon fáradtan, de élményekkel telve értünk haza.

Utunk során mindenhol nagy vendégszeretettel fogadtak minket, amit csodálatos volt megélni. Mindezt igyekeztünk viszonozni.

Rengeteget láttunk, tanultunk és közben nagyon jól éreztük magunkat. 

Rakics Rita


                                

Megvalósult Magyarország Kormányának támogatásával

Tanulmányi kirándulás – Határtalanul!

HAT-20-01-0578 sz. pályázat

Az idei tanévben három Határtalanul! pályázatot valósítottunk meg, melyek során két különböző időpontban kirándultak iskolánk diákjai. A pályázati támogatás elnyerésekor olyan célok megvalósítását tűztük ki magunk elé, hogy az utazás során a gyerekek megismerjék a Felvidék történelmi és kulturális emlékeit, az ott élő magyarok sorsát, életét, egyúttal fontosnak tartottuk a diákjaink toleranciaszintjének és együttműködési képességének fejlesztését is.

A világjárvány miatt az előző két tanév Határtalanul! utazásai elmaradtak, és nagy örömünkre a nyertes pályázataink által biztosított kirándulásokra idén már sor kerülhetett. Május 17-20. között a hetedik évfolyam, majd a május 31 – június 3. közötti négy napon hatvanhat diák járta be a Felvidéket. Nem kevés nehézség árán valósultak meg a kirándulások, de a hazautazást követő értékeléskor mi felnőttek is egyetértettünk abban, hogy megérte elmenni.

Mielőtt elutaztunk, tanórai és tanórán kívüli felkészülésen vettek részt a gyerekek. A kiránduláshoz szükséges ismeretekkel vértezték fel őket tanáraik történelem, osztályfőnöki, biológia, magyar irodalom és földrajzórákon. Az utazó diákok csoportmunkában kutatómunkát folytattak, majd kiselőadásokkal készültek fel a nem mindennapi élményt nyújtó utazásra, majd a felkészülési szakasz végén játékos kvízekkel tesztelhették tudásukat.

Előkészítő óra

A két buszos utazáson 130 diák és 13 kísérőtanár vett részt.

Felejthetetlen napokat tölthettünk a mai Szlovákia területén: a kirándulások nem szűkölködtek történelmi vonatkozású élményekkel és a határon túli magyarság helyzetét megismertető városlátogatásokkal. Olyan történelmileg és a magyar kultúra szempontjából fontos településeket kerestünk fel, mint Selmecbánya, Besztercebánya, Lőcse, Kassa és Eperjes – hogy egy pár úti célt kiragadjak a meglátogatott települések sorából.

Május végén utazó diákcsoport Besztercebányán

A betléri Andrássy- vadászkastélyt is meglátogattuk.

Betléren jártunk

Ugyanakkor természetjárásra is jutott időnk a négynapos kirándulások során. A Magas – Tátra természetei szépségeire a Csorba-tó és Poprádi-tó közötti túrázás során csodálkoztak rá a gyerekek. A táj gyönyörű volt, még a kiskamaszokat is annyira lenyűgözte, hogy ezt szóban meg is fogalmazták – pedig ez nem jellemző erre a korosztályra!

A Csorba-tónál

A Szlovák Paradicsomban tett túra is lenyűgöző volt – diákjainkkal a Sucha Belá szurdokban túráztunk, ahol változatos útvonalakon sétálva fedeztük fel a hegyvidék sziklás szépségét és tettük meg a tizenegy kilométeres távolságot.

Foltos szalamandra a Sucha Belaban

A Dobsinai Jégbarlangot is meglátogattuk, fantasztikus jégképződményeivel és impozáns belső termeivel méltán képezi a világ természeti örökségének a részét.

 Dobsinai jégbarlang előtt

Szemet gyönyörködtető látványban volt részünk, amikor a szlovák – lengyel határfolyón, a Dunajecen tutajoztunk. Az egyórás víziút során csodálatos tájban gyönyörködhettünk és a helyi idegenvezető tutajosoktól megismerhettük a környéket.

Dunajec

A hazautazást követően a diákok beszámolót készítettek az útról. Az utolsó tanítási napon a felsősöknek kép– és videóanyaggal színesített bemutatón meséltek élményeikről.

 

Beszámoló óra

Reméljük, hogy jövőre is utazhatnak majd diákjaink egy ilyen csodálatos kirándulásra!

Nagyné Mózer Gabriella

osztályfőnök, az egyik kísérő tanár

                                

Tanulmányi kirándulások

A Határtalanul! HAT- 19-01-1260 és HAT 01-1272 számú pályázatok beszámolója

 

HAT-20-01-0578 sz. pályázat

Nagy örömmel készülődtünk kora tavasztól a Határtalanul! tanulmányi kirándulásra, ugyanis a pandémia idején nagyon hiányzott iskolai életünkből az élményekkel teli felfedezés, országhatárainkon innen és túl is. Hetedikeseink 2022. május 17. – 20. között Szlovákia területén tettek egy csodálatos kirándulást. Az utazás a Határtalanul program keretében valósult meg, a 2018-ban elnyert két pályázat fedezte a kirándulás anyagi költségeit és biztosította a felejthetetlen élményeket 68 diákunk és a hét kísérőtanár számára.

Május 17-én két autóbusz gördült ki Budakalászról a korai órákban, ezzel elkezdődött diákjaink számára a négynapos kaland. Az első határon túli megálló a gazdag magyar történelmi vonatkozású Selmecbánya volt, ahol a Szentháromság teret, az Evangélikus Líceumot, a városházát és a Leányvárkastélyt látogattuk meg.

 

Selmecbánya

A buszokkal Besztercebányára utaztunk tovább, ahol a városnézés során a várnegyedet, a vártemplomot, a Thurzó-házat, a Beniczky-házat és a Mátyás-házat látogattuk meg.

 

Besztercebánya

Utunk Rimaszombat belvárosának megtekintésével folytatódott, majd Rozsnyóra utazunk. Városnézés közben a Ferences templomnál, illetve a Tűztoronynál álltunk meg, majd felkerestük a Kossuth szobrot is, ahol felidéztük a róla tanultakat. Késő délután Betlérre mentünk, ahol az Andrássy család pazar vadászkastélyát kerestük fel. Az élményekkel teli, fárasztó nap után Csorba településen a Hotel Rysy-ben pihentük ki az utazás fáradalmait.

Betlér

Az első napi borongós-esős időjárást követően a természet mellénk szegődött – csodás napsütéses idő kísérte az utazást. A második nap délelőttjén az úti célunk Lőcse volt, amely nemcsak Mikszáth Fekete város regényének helyszíne, hanem belvárosa az UNESCO világörökség részét képezi. Meglátogattuk a Szent Jakab templomot és megcsodálhattuk a főoltárt, amely Lőcsei Pál alkotása és a világ legszebb gótikus faoltára. Városnéző sétánk során megtekintettük a városházát és a Thurzó-házat is.

Lőcse

Ólublóra utaztunk, ahol a Poprád túloldalán emelkedő 200 m magas hegytetőn álló Lubló várát látogattuk meg. Ebben a várban raboskodott Benyovszky Móric, akinek az emlékiratait és útinaplóit Jókai Mór fordította. Ezután Késmárkra utaztunk, itt született Lám Frigyes költő, nyelvtudós, aki jelentős szerepet játszott a Szepesség irodalomtörténetében. Rövid városnézés következett: megtekintettük a Thököly várat.

Poprádi tó körhinta

A kulturális túrát természetjárás követte: egy gyönyörű gyalogtúrát tettünk a Csorba- tó – Poprad-tó útvonalon.

             

túra a magas-tátrában                                   májusi hógolyózás a magas-tátrában

A harmadik napon is volt részünk szemet gyönyörködtető látványban. A reggelit követően a Világörökség részét képező Dobsinai-jégbarlangba ereszkedek le a gyerekek és kísérőtanáraik, ahol a fantasztikus látvány közepette egy rendhagyó földrajzóra keretében kaptak élménydús képet a barlang kialakulásáról és történetéről.

                    

Dobsina                                                   Dobsinai jégbarlang

Ezután az út természetjárással folytatódott. A Szlovák Paradicsom Sucha Bela szorosában kalandos túrán vettek részt a gyerekek, ahol a környék flóráját és faunáját fedezték fel túrázás közben. A hotelhez vezető  úton fáradt diákok pihentek csendben a busz üléseiben a tartalmas nap után.

 

Sucha Bela létrázás

A kirándulás utolsó napján Eperjesre vitték a buszok a csoportokat. A város főutcáján egész házsorok pompáznak a felső magyarországi reneszánsz stílusában, amelyet csipkézett ékes oromfalak jellemeznek. Károly Róbert király 1324-ben emelte szabad királyi város rangjára, így polgárai várfallal vehették körbe. A trianoni békeszerződésig Sáros vármegye székhelye volt. Itt született Maléter Pál ezredes, honvédelmi miniszter, az 1956-os forradalom kivégzett mártírja.

Eperjes

A kirándulás utolsó helyszíne Kassa volt, ahol sétálás közben megtekintettük a Fő utcát, a városi színházat és az Andrássy-palotát. Rákóczi rodostói házának másolatához is ellátogattunk, ahol rendhagyó történelem óra keretében felidéztük a Fejedelem szabadságharcban és magyar történelemben betöltött szerepét.

Kassa

Ezután elindultunk haza, Budakalászra. Fantasztikus élményekkel gazdagodtak diákjaink, az utazás megvalósulását köszönjük a Bethlen Gábor Alapkezelőnek, hogy iskolánk tanulói állami támogatással osztálykiránduláson vehettek részt a szomszédos Szlovákia magyarlakta területein, így személyes tapasztalatokat szerezhettek a külhoni magyarságról. 

Nagyné Mózer Gabriella

osztályfőnök, az egyik kísérő tanár

Cookie-kat használunk a tartalom és a hirdetések személyre szabására, a közösségi média funkciók biztosítására és forgalmunk elemzésére. Weboldalunk használatával ezt tudomásul veszi. View more
Cookies settings
Elfogadom
Adatvédelmi és cookie-szabályzat
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: https://szentistvantelepi-iskola.hu.

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások

Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. Egy személytelenített, az e-mail címből előállított karakterlánc (hashnek szokás nevezni) kerül továbbításra a Gravatar szolgáltatás felé, ha ez az oldalon használatban van. A Gravatar szolgáltatás feltételei az alábbi címen tekinthetőek meg: https://automattic.com/privacy/. A hozzászólás elfogadása után, a hozzászólásunk tartalma és a profil képünk is megjelenik nyilvánosan.

Média

Amennyiben regisztrált felhasználó által kerül kép feltöltésre a honlapra, kerülni kell az az olyan EXIF-eket, amelyekben GPS pozíció adatok is szerepelnek. A honlap látogatói ezeket letölthetik és kinyerhetik a helyadatokat a honlapon található képekből.

Kapcsolatfelvételi űrlapok

Sütik

Ha hozzászólást írunk a honlapon, a megadott nevet, e-mail és honlap címet sütikben eltároljuk. A tárolás a kényelmi célokat szolgál azért, így a következő hozzászóláskor ezeket a mező adatokat nem kell kitölteni. A sütik lejárati ideje egy év. Ha ellátogatunk a bejelentkezési oldalra, akkor átmeneti sütiket állítunk be annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt. A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az "Emlékezz rám" opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek. Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Analitika

Kivel osztjuk meg a felhasználói adatokat

Ha jelszó-visszaállítást kér, akkor az IP-címet a visszaállító e-mail tartalmazza.

Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot

Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára. A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.

Hová továbbítjuk az adatokat

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti.

Kapcsolati adatok

További információk

Hogyan védjük a felhasználói személyes adatokat

Érvényben lévő eljárások adatkezelési sérelmek esetén

Milyen harmadik féltől származó adatokat kapunk

Milyen automatizált döntéshozatalt és/vagy profilalkotást végzünk a felhasználói adatokkal

Szabályozott iparág közzétételi követelményei

Save settings
Cookies settings